Test - Tudat - Formálás

Középiskolás voltam, amikor a biológia tanárnőnk bejött helyettesíteni. Azt mondta az osztálynak, hogy mindenki vegyen elő könyvet, esetleg halkan lehet beszélgetni, majd mellém ült és házasságának válságos időszakairól kezdett beszélni. Napokig gondolkoztam, hogy miért nekem, egy 17 éves lánynak mondta el ezeket a dolgokat? Arra jutottam, hogy bízott bennem. Ebben a beszélgetésben, pontosabban hallgatásban tapasztaltam meg azt, hogy milyen, amikor meghallgatok valakit. Ez az élményem indított el az embrek felé. Nehéz megmondanom, mi a foglalkozásom. Vannak diplomáim, és mindig tanulok valamit, szociálpolitikát, politológiát, szupervíziót, SzomatoDrámát, természetgyógyászatot. Pontosabban: arról tanulok, amiről azt gondolom, azt érzem, közelebb visz ahhoz a tevékenységhez, amit én valódi dolgomat jelenti. Mi is az én dolgom? Emberekkel beszélgetni, támogatni valakit abban, hogy magára találjon és vállalja az érzéseit, gondolatait. Mindezt megelőzi persze az, hogy tudjuk azt: mit érzünk, mit gondolunk. A testünk remek irányadó, ha valóban keresni akarjuk a saját válaszainkat a saját kérdéseinkre. Fontos, hogy kapcsolatban legyünk önmagunkkal, ismerjük testünk rezdüléseit és képesek legyünk követni, hogyan alakulnak ezek érzésekké és gondolatokká. Tudom, hogy a végső döntést mindenki önállóan kell, hogy meghozza. Az oda vezető út azonban sokszor szövevényes és akadályokkal teli. Ezen könnyebb átjutni, ha van egy útitársunk.